Mikulásvirág: szellőztetéssel fűteni?

A módszer

A kertészetbe a 24. héttől a 30. hétig kéthetente érkeztek a gyökeres dugványok. Elsőként a lassabb vagy a korai időszakra szánt fajtákat ültették, a többségüket 12 cm-es cserépbe, de választékbővítésre nagyobb méretű szoliter árut is készítenek. A növényeket egyszer visszacsípik, elágazódásra serkentik, csak a kisebb méretű, olcsóbb árunak szánt növényeket nevelik egyágasra.

A tápanyag-utánpótlást a növény fejlettsége mellett az időjáráshoz is igazítják. A kezdeti N túlsúlyos tápoldatot, kiegyenlített követi, majd K túlsúlyos váltja föl. Az indukció után, a színesedéssel egyszerre 1-2 alkalommal nagydózisú N-t kapnak a növények. Ezzel és a napközben befogott meleggel, - ha kell fűtéssel -, a felső levelek „kirobbanását” érik el. A módszernél csak a szöveti lazulást okozó túlmelegedést kell elkerülni. A 40. héttől a gombás betegségek (legfőbbképp a Botrytis) és az üvegházi molytetű érdemelt kiemelt figyelmet. 

Csak a hosszabb reakcióidejű fajták kaptak törpésítő kezelést, fajtától függően, adott időszakban többet vagy kevesebbet. Az egyéb fajták amúgy is kompakt termetének a megnyúlását a folyamatosan szellős légtér és sok fény gátolta.

Sötétítés nélkül termesztenek, a nyílást ültetéssel, fajtával, tápanyag-utánpótlással, éjszakai-nappali hőmérséklettel szabályozzák. A termesztésre kiválasztott fajtáik többnyire egyszerre nyílnak.

 

Adottságok

A minőségi áru-előállítás feltételeit megteremtő új növényház, - melyet a nagyobb volumenű és igényesebb kultúrákra (Cyclamen, Poinsettia) terveztek -, klimatizált, asztalai gördülők és ár-apályos rendszerűek. Gyűjtött esővízzel öntöznek, a vizet a házon belül épített, és az asztalok alatt elhelyezett ciszternákban tárolják. Az aszatok és a hajók fűtése egymástól függetlenül külön is szabályozható.

Az asztalfűtés és a szellőzés tökéletesen össze van hangolva, így a technológiai igény és a gazdaságosság közel került egymáshoz. A klímakomputerek az ablakok nyitásakor tiltást adnak a fűtésnek, aminek az előnye, hogy nemcsak blokkolják de, vezérelik és szabályozzák is az éjszakai fűtést és a páramentesítést. A rendszer látható eredménye, hogy a növények és környezetük teljesen száraz marad. A színesedés időszakában a legnagyobb gondot az összerohadás veszélye jelenti.

 

Gazdaságos

A mikulásvirág gazdaságosságát jelentős mértékben befolyásolja, ha a növény növekedési szakasza nem a fűtési, hanem a meleg nyári időszakra esik. Fűtési költség azáltal spórolható, hogy az alacsonyabb hőmérsékletű rövidnappalokon a növénynek már nem, csak a brakteáknak kell fejlődniük. Az idei meleg őszön október közepéig még 30 fok felett volt a házban és csak napnyugta után 22-24 fokról hűlt le 17 fokra a levegő. Előfordult, hogy csak éjfélkor vagy hajnali egykor csuktak be a szellőztetők. A természetes melegben megvan a kellő ránövés, majd elérve a fűtési időszakhoz, az alacsonyabb nappali és stabil éjszakai hőmérséklet mellett, felgyorsul a színesedés.

A rövidnappalos időszakban 17 0C-nál zárnak az ablakok. A 170C-nál fél fokkal alacsonyabb hőmérsékletnél elindul a fűtés, fél fokkal magasabb értéknél a szellőzés, a fűtés blokkolása mellett. Ez azt eredményezi, hogy esetenként ki-kinyit az ablak, átszellőzik és visszazár. 170C-nál melegebbet csak kritikus esetben tartanak.

 

Piac

Keresletét a neve jelentősen befolyásolja. A növényt Németországban „karácsonyi csillag”-nak, Romániában „karácsonykának” nevezik, emiatt jobban elhúzódik az értékesítése. Nálunk főleg mikulásig keresik, bár tavaly volt későbbi időszakra is áru ami elfogyott.

A piac igénye kihat a technológiára, célszerű azt figyelembe venni. Nincs szükség korai árura, fölösleges októberre és halottak napjára mikulásvirágot készíteni, inkább az utolsó pillanatban nő meg az igény, amely mint más cserepes iránt is mindenképpen növekvő. Jóllehet tavaly előtt nem volt elég hazai áru, szerencsére csökken az import. Ára nem viseli el a külföldi szállítás költségeit, terjedelme miatt kis felületen nem lehet nagy mennyiséget elhelyezni.

Tudniuk kellene a hazai kertészeknek ki mennyit termel, mi az irány. Főként az azonos agglomerációban dolgozók, hangolhatnák össze termesztésüket, együttműködhetnének a beszerzésben és az értékesítésben. Két jelentősége lenne: a beszerzésben előnyösebb árat jelentene, értékesítésben pedig bővebb választékot a vevők felé, mind időpontban, fajtában és méretben. Adott kertészeteknek kevesebb féle árut kellene termelni, de abból nagyobb mennyiséget és jobb minőséget.  

Minden áru, - a gyengébb is -, ami a piacon megjelenik potenciális hatással van az extra áru árára is, egy bizonyos vásárlóerőt von el a piacról, pedig a vevőknek kell az extra és a különleges minőség. A vásárlókedvet új termékkel, formával, színekkel, vegyes ültetésekkel lehet mozgatni, életben tartani. A kultúrának mindenképpen jelentősége van a hazai értékesítésben.

 

A Kertészet és Szőlészet 2009/46 számában megjelent ezen cikket köszönjük Merényi Alexandrának.




Vissza az előző oldalra!
NOSKE KINCSESKERT - Magyar